A 2010. év nyitányaként Sólyom László köztársasági elnök intézett televíziós beszédet Magyarország minden lakosához és a magyar nemzet tagjaihoz. Az alábbiakban néhány jellemző kommunikációs szempont alapján értékeljük az év első politikai médiaeseményét.

A médiaesemény szereplőjének viselkedése, beszédének szövege, az esemény helyszíne, a televíziós felvétel menete előre meghatározott, megkomponált, megszerkesztett módon jött létre. Az alábbiakban a szónok verbális kommunikációján túl, hatásában hasonló nonverbális kommunikációt és a televíziós közvetítés mozgóképes sajátosságait is értelmezzük.

A beszéd teljes hossza a főcímmel együtt nem érte el a nyolc percet. A beszéd rövidsége egyrészt dicsérendő, mert segítette a befogadást. Másrészről azonban egyfajta szerkesztetlenséget is mutatott, hiszen olyan hirtelen fejeződött be, hogy a televíziós közvetítésnek még végefőcíme sem volt. A beszéd kezdetén látható képi világ az alábbi kamera kompozíciót követte. Egy félközeliben mutatott (second plán), jobbra komponált beszélő, egy középre komponált 19. századi festmény, mely a gödöllői királyi kastélyt ábrázolta és egy balra komponált nemzeti zászló alkotta a televízióban megjelenő képet. Mindezeket balról kiegészítette egy nagyméretű ingás óra, a festmény alatt pedig egy bútor volt látható. A helyszín falát sötétkék, önmagában mintás, 19. századi hatást keltő tapéta fedte (Gobelin Terem, Sándor-palota). A nemzeti színű zászló felső része nem volt a kompozíció része, így a zászlónak nem volt se eleje se vége. Mindezek alapján megállapítjuk, hogy a képi kompozíció nem volt szerencsés. A kompozíció közepén a beszéd szempontjából irreleváns, ugyanakkor erőteljes képi jelleggel bíró festmény volt látható, a nemzeti színű zászló rosszul beállított helyzete pedig csak növelte a kompozíció zavarosságát. Ráadásul a médiaesemény főszereplője nem töltötte ki képi szempontból a megfelelő felületet, így esetlenül, mintegy a kép egyik széléről a kamera fókuszpontjába, középre beszélő mellékalakként jelent meg. A kamera két alkalommal „mozgott” (zoom-olt, variózott), így elérve egy félközeli képkivágást (szűk second plan), ahol már a köztársasági elnök főalakként jelent meg, ugyanakkor a zászlóból csak egy vékony piros csík volt látható – zavaróan keretezve a kép bal oldalát. A kamera optikájának váltakozása (közelítés, majd távolodás) keretet adott a beszédnek, de a kompozíciók sutasága miatt nem segítette kellőképpen a főszereplő hiteles médiajelenlétét. Összességében elmondható, hogy a médiaszereplés televíziós kivitelezése (helyszínválasztás, képkompozíció, kameramozgás) nem támogatta a szónok beszédének tartalmát, így az sikertelennek bizonyult.

A köztársasági elnök nonverbális kommunikációján jól látható a tudatos felkészítés. Mimikája, gesztusai, testtartása megtervezett volt, próbálta segíteni a szöveget. Ugyanakkor a szónok erős és túl sokszor használt gesztusai széttördelték a beszéd gondolati ívét, már-már hadonászásként hatott. A televíziós közvetítés azon szakaszában, amikor a kamera beközelített a szónokra, sajnos be-belógott a gesztikuláló kézfej, mely ekkorra már igen zavaróvá vált. Mindezt egy jobb kamerakezelési technikával ki lehetett volna küszöbölni.

Az eddig megszokottakhoz képest a köztársasági elnök hangszíne, intonációja, beszédtempója erőteljesebb volt és a beszéd megértését segítette, ugyanakkor még mindig probléma, hogy a súgógép használata nem professzionális módon történik.

A nonverbális kommunikációhoz kapcsolódik a szónok öltözete is. A köztársasági elnök konzervatívan elegáns megjelenését a nyakkendőválasztás borította fel, mert sem a háttér sem a zakó színével nem harmonizált, így negatívan befolyásolta a szónoki hitelességet.

A köztársasági elnök beszédének tartalmát ez az elemzés nem kívánja értelmezni, szándékunk szerint ez főleg politológusi feladat. Azonban néhány beszédírás-technikai problémára felhívjuk a figyelmet.

Láthatóan a szónok a karácsonyi ünnepkör ciklikusságát és a 2010. év választási procedúráját kívánta párhuzamba, néhol pedig szembe állítani egymással. Ez a kettősség volt a beszédszervező erő. A beszéd felütése azonban keveset törődött a „jó akarat megszerzésének” retorikai alapszabályával. Inkább élt a magasztos, szinte már-már metafizikai magasságokat is elérő, a kozmosz jellegzetességeit bemutató leírással. Így kevésbé sikerült a hallgatóság érzelmeire hatnia, a beszédíró a nehezebb utat választotta a jóindulat megszerzésére. Az alapvetően profán szövegű beszéd felütése inkább hasonlított egy prédikáció exordiumához, ami az eltávolítást eredményezheti az átlag hallgató számára, nem pedig az azonosulást. A szónok itt és a beszéd alatt többször is azzal a problémával küzd, hogy egy profán, polgári beszélő folyamatosan az egyházak stilisztikai eszközkészletét használja. Így egyre erőteljesebben jelenik meg a hitelesség problematikája, hiszen a legfőbb magyar civil méltóság kvázi szentbeszédet, homíliát mond. Ezt egyértelműsíti a beszéd zárómondata, a Himnuszból vett idézet is („Isten, áldd meg a magyart”).

A magyar közélet 2010. évének első jelentős beszéde kommunikációs szempontból kevésbé volt sikeres. A szónok verbális és nonverbális kommunikációja a multimediális térben hitelességi problémákkal küzdött. A köztársasági elnök ezen médiaszereplését és beszédét előkészítő csapat hibái miatt a vártnál kevésbé lelkesítő-támogató hatást elérő évindító köszöntőt hallhattunk és láthattunk.